|
Valami elkezdődik
Harry Perselusék nappalijában ült, és éppen azon vitatkozott Pitonnal, hogy miért is kéne szigorítani néhány törvényen, ami a mágikus csalásokra vonatkozik a vizsgák alkalmával.
- Szerintem ez hülyeség… ha egy diákban van annyi kurázsi, hogy képes legyen így csalni és akkor nem bukik le, később teljesen fölösleges felhánytorgatni a múltját…
- Ezt nem hiszem el, Potter! Gondolj már bele, milyen az, ha valaki kidolgozza a belét a vizsgákra, más meg alkalmaz egy ilyen bűbájt és megírja kiválóra a dolgozatát? Azt hittem te a becsületesség mintaképe vagy… - torkollta le Piton.
- Igazad van de… tudod mit? Inkább hagyjuk. Beszéljünk valami másról… - terelte a témát Harry.
- Rendben, akkor váltsunk témát, bár ezt még párszor átbeszéljük. Mit szólsz a fiúhoz? – kérdezett rá Perselus.
- Milyen fiúhoz? – tettette az értetlent.
- Ne játszd meg a hülyét, tudom, hogy találkoztál vele. Draco elmesélte… - Harry elhúzta a száját.
- Lassan már olyan leszel, mint Dumbledore, mindig mindenről tudsz – húzta az idősebbet.
- Háh, ezen most meg kéne sértődnöm? Egyébként ne tereld a témát. Mit szólsz hozzá? Szerinted veszélyes?
- Mindenki veszélyes, akinek varázserő van a kezében, csak a nézőpontot kell kiválasztani – taglalta Harry.
- Én jól értesült vagyok, te viszont profin ködösítesz, akár csak Albus… Térj a lényegre.
- Hogy őszinte legyek, nem tudom. Az a fiú… szabályosan halálra rémült, mikor meglátott engem a boltban. Lily is mesélte, hogy mikor meglátta őt, majdnem beszaladt a házba.
- Ez érthető, hiszen neki olyan vagy, mint egy átlagos gyereknek a mumus… Képzelem mikkel rémisztgette az a félnótás. Nem csodálkozom, hogy elsőre megrémült tőled, hiszen ha úgy vesszük, megölted az apját, még ha nem is volt az igazán.
- Tudom, de végül sikerült elbeszélgetnem vele. Nem tudom, hogy mennyit fogott föl belőle, de okos kölyöknek látszik, és nem tűnt reménytelennek… Tudod én láttam Dumbledore emlékeit, láttam a fiatal Tomot. Ez a gyerek kiköpött mása, mikor megláttam az ereimben meghűt a vér egy pillanatra… Aztán ahogy a szemébe néztem rájöttem, hogy egyáltalán nem olyan, sőt… csak szeretné, ha normálisan néznének rá. Ha nem üldöznék és békén hagynák őt. Mikor erre rájöttem, már tudtam, hogy miért rémültem meg tőle igazán. A gyerek kívülről Tom Denem, belülről viszont azt kell mondjam… Harry Potter. Én is ilyen voltam, mikor a Roxfortba érkeztem. Féltem mindenkitől, nem voltak barátaim, nem tudtam hogyan viszonyuljak másokhoz. Egy olyan dicsfény övezett, amiért igazából nem tettem semmit, csak belecsöppentem… - Perselus megköszörülte a torkát.
- Öhm, Potter ez most nem a te gyónási időd… a fiúnál tartottunk. Tehát szerinted nem jelent veszélyt?
- Én azt nem mondtam! Határozottan van valami abban a gyerekben, és bár az ereje nem olyan magas, mint az apjáé volt, semmi kétségem felőle, ha akarna még nagyobb lehetne Voldemortnál. – Piton felszisszent.
- Merlinre! Ne fesd az ördögöt a falra!
- Nem állítom, hogy ő lesz a következő Sötét Nagyúr, de az ereje, a belső ereje az eltökéltsége meglenne hozzá. Viszont ez a fiú nem szeret fölöslegesen harcolni, kerüli a komolyabb összecsapásokat… Ó, ne érts félre! Nem gyáva, pusztán nem hülye, hogy belemenjen valami olyanba, amiből kára származhat…
- Tehát egy igazi mardekáros… - szólalt meg Hermione, aki belépett egy tálca süteménnyel.
- Az. Hermione, tudom, hogy hülye kérés, de oda tudnál rá figyelni? – kérdezte meg Harry.
- Persze, de…
- Nem kémkedni kell, csak… hiába állítja, hogy neki nem kell senki, és neki ne szabja meg senki, hogy mit csináljon, még csak egy gyerek. Össze van zavarodva, kellene neki egy felnőtt, akire támaszkodhat, ha baj van… - Hermione elmosolyodott.
- Voldemort forog a sírjában, hogy Harry Potter az ő fiáért aggódik – gúnyolódott Piton.
- Perselus, ne cikizd már… Harry, én megteszek minden tőlem telhetőt. A többi rajta múlik… Harry bólintott, beszélgettek még egy kicsit, majd a férfi hazatért, hogy családjával tölthessen egy kis időt.
Három nappal a vonat indulása előtt Hermione a konyhában készítette az ebédet, mikor észrevette, hogy valaki figyeli őt. Hátrasandított, majd meglátta az ajtófélfának dőlt lányát. Nem szólt semmit, hiszen nem akart veszekedni vele, inkább hagyta, hogy a lánya tovább ácsorogjon a falnál. Eileen hosszasan nézte édesanyját, és közben harcot vívott magával. Élénken éltek benne a szavak, melyben anyja őt vesézgette alig pár napja. Először haragudott a nőre, aztán inkább elkeseredett, hogy anyja ennyire nem bízik meg benne. Most is magát emésztve ácsorgott egyhelyben. Végül szólásra nyitotta a száját.
- Gyűlölsz engem, igaz? – kérdezte tettetett közönnyel. A nő úgy perdült meg, mintha megátkozták volna.
- Dehogy! Honnan veszel ilyen szamárságot? – döbbent meg, de lánya nem válaszolt, csak vállat vont. – Jaj kincsem, tudod hogy szeretlek, te… ti vagytok a legfontosabbak számomra ezen a világon.
- Mégsem bízol bennem… - vetette oda a lány. Hermione nem tudta mire célozhat.
- Miért ne bíznék benned…
- Félsz, hogy átállok a sötét oldalra – vetette oda a lány miközben karba font kezeivel és összehúzott szemöldökével tökéletes mása volt Perselusnak, csak persze finomabb kiadásban.
- Honnan veszed? – fakadt ki a nő. – Te hallgatóztál? – döbbent meg.
- Úgy tudtam ebben a családban nincsenek titkok… Mindegy, inkább hagyjuk az egészet – legyintett egyet, majd megfordult, hogy elhagyja a helyiséget. Édesanyja utánaszaladt és karon ragadta őt.
- Nem mész innen, ameddig meg nem beszéljük ezt az egészet!
- Ugyan mit beszéljünk róla? A vak is látja, hogy én nem vagyok olyan, mint Tony! Én nem vagyok az a színtiszta jóság, mint amiről álmodoztál! Nem vagyok olyan, mint Te, anya. A Mardekár ház diákja vagyok, megvan bennem a kellő sötétség, hiszen te mondtad, vagy nem? Már a tanárok is észrevették rajtam. Van érzékem a sötét mágiához, és tökéletesen irányítani is tudom… - Hermione levegő után kapkodott.
- Te nem leszel sötét mágus! Te nem lehetsz az… - szipogta a nő.
- Sajnálom, anya, de ez bennem van… hiába is tennék ellene mindig ott lenne – szipogta a lány miközben fejét lehajtotta és kezeit ökölbe szorította. – Egy selejt vagyok… jobb lesz, ha távol maradtok tőlem. – Hermione fölemelte a kezét és lekevert egyet lányának, aki ettől döbbenten nézett rá.
- Soha ne nevezd magad selejtnek… Te az én kislányom vagy, bármi is legyen.
- És ha olyan leszek, mint Voldemort? Vagy mint Bellatrix Black? Akkor mi lesz? Ha gyilkolni és kínozni fogok? Akkor is a te kislányod leszek, akkor is félteni fogsz majd? – A válasz nem az anyjától érkezett, hanem a háta mögött álló apjától.
- Először is fordulj ide. – A lány nagyot nyelt, majd megfordult, hogy láthassa apját.
- Mióta…
- Régóta, és eleget hallottam. Egyszer mondom el, és többször nem vagyok hajlandó ezen végigmenni. Te a lányunk vagy, igen mardekáros vagy, ahogy én is az voltam. Igen, meg van benned a hajlam a sötétségre, ahogy bennem is megvolt a te korodban. Való igaz, a tehetséged is megvan hozzá, de ettől még nem leszel sötét mágus! Azzal, hogy bevágod a hisztit és eljátszod a hattyú halálát még senki sem fog megutálni. Verd ki a fejedből ezt az egész selejt vagyok dolgot. Ha mindenki így fogná föl, akkor a varázslóvilág háromnegyede sötét varázsló lenne. Nézzük csak, ott van Draco… azt hiszem nem kell taglalnom. És ki ő most? Főgyógyító, köztiszteletben álló családos férfi, aki minden tudását latba vetve segített nekünk. Folytassam? Jó. Ott van a drága keresztapád, a híres Harry Potter, benne legalább annyi sötétség van, mint bennem, de ő is képes volt felülkerekedni ezen… Vagy ott volt Albus Dumbledore!
- Ő fehér mágus volt! – tiltakozott a lány.
- Persze, mindenki csak arra a részre emlékezik, mikor legyőzte Grindewaldot, pedig előtte jó barátok voltak, együtt tervezgették a mágus világ fölötti hatalomátvételt… oh, hogy ezt nem tudtad, sebaj, most már tudod. – Eileen döbbenten kapkodta a fejét hol apjára, hol édesanyjára, aki még mindig szipogott.
- Ez lehetetlen, ők mind fehér mágusok…
- Eileen értsd meg, olyan nincs, hogy tisztán fehér és fekete. A kettő kapcsolatban áll és elegyedik. A sötét mágus sem teljesen sötét, hiszen a legtöbbjüknek ugyanúgy vannak érzéseik, kivéve egyetlen mágust, de őt Harry tette a föld alá!
- Azt mondod… szóval azt mondod, hogy attól, hogy értek ezekhez és érdekel is… nem leszek, sötét mágus? - Perselus fáradtan felsóhajtott.
- Nézzük más szemszögből… Van valaki, akiket meg akarsz kínozni, hogy szenvedjenek és reszkessenek? Van, akit meg akarsz ölni? Te szeretnél lenni a világ ura? Le akarod igázni a világot? Gyűlölöd a muglikat és a mugli származásúakat? – A lány sorban rázta a fejét.
- Persze, hogy nem, eszemben sincs…
- Akkor miről beszélünk? Nincs veled semmi gond, ameddig uralmad alatt tartod a sötétséget.
- És mi lesz, ha már nem bírom? – kérdezett rá.
- Akkor én ott leszek és majd jól fenékbe billentelek! – förmedt rá apja, majd halványan elmosolyodott. Hermione nem bírta tovább magához ölelte lányát, mire Eileen úgy kapott utána mintha fuldoklana. Perselus szelíden mosolyogva ölelte át mindkettőt.
A Malfoy gyerekek minden nap meglátogatták Alexei-t, aki nem tiltakozott a dolog ellen. Sokat megtudott az iskoláról és az ott tanulókról. Heléna arról mesélt, hogy melyik tanárnak mi a mániája, miket kell kerülni náluk, míg Hermész a különféle iskolai csínytevések lehetséges végrehajtására hívta fel a figyelmét. Na meg persze, hogy kiket jobb elkerülni.
- Mondjuk azt nem értem, hogy ha elvileg te és az a Zambini fazon egy házba jártok, akkor miért genyózik veled? – értetlenkedett a fiú, mikor Hermész elpanaszolt neki pár esetet.
- Tudod Zambini egy hernyó. Mióta odajárunk így viselkedik, ránk van szállva, csak mert az ő családja megúszta az egész háborús vétségeket…
- Hogy úszhatták meg mikor benne voltak? – kérdezett rá végül.
- Tudod a pénz és a beköpés sokat ért abban az időben. Most ők lettek az úgymond… „Malfoyok”, mármint hatalmas befolyás, még több pénz, makulátlan háttér… - sorolta hanyagul a lány, miközben egy magazint lapozgatva elterpeszkedett a fiú ágyán.
Alexei eleinte teljesen meg volt lepődve hogy a másik kettő miként képes ilyen fesztelenül viselkedni mások körében. Ő még akkor sem tette föl a lábát az asztalra, ha egymaga volt, nem hogy társaságban, mint ahogy Hermész most is csinálja. Mostanra viszont valamennyire hozzászokott, na persze ő még most sem csinált ilyeneket.
- Ez nem lealacsonyító a számotokra? Mármint hogy így beszéltek… - kérdezte furcsállva a hozzájuk hasonlítást.
- Tudod, a Malfoyok mindig is beképzelt, aranyvérmániás, öntelt és arrogáns arisztokraták voltak, már bocs, öcsi… - nézett most öccsére, aki kissé sértetten fordult el.
- Ő meg miért sértődött be?
- Tudod, csak féltestvérek vagyunk… Az én anyám mugli volt, és halálra kínozták mikor rájöttek, hogy kinek a gyerekét hordja a szíve alatt. Az is csoda volt, hogy én, hogy maradtam életben. Anyám meghalt mikor megszülettem… - A fiú összevont szemöldökkel nézett rá, majd nem tudván hogy mit tegyen elhúzta a száját.
- Bocs… asszem, ilyenkor nem tudom mit kéne csinálni… - válaszolta zavartan.
- Semmi vész, már régen volt és szeretem Gabriellét, mintha az anyám lenne. Azon felül az a kis pukkancs béka is fontos a számomra… - mutatott a fölfújt képű fiúra. – Visszatérve a dologhoz, Hermészt azért bántja ez a dolog, mivel ő aranyvérű. Gabrielle Delacour az édesanyja egy ősi aranyvérű család leszármazottja. Az ő szüleit is megölték… - Alexei elgondolkozva meredt maga elé. Olyan nehéz volt számára megérteni, hogy ha Voldemort ennyi fájdalmat okozott nekik, akkor ők, hogy képesek őt így, ilyen nyugodtan és nyíltan kezelni.
- Tök mindegy, befejezhetnénk ezt az aranyvér ide meg oda dolgot? Attól, hogy te félvér vagy nem vagy kevesebb, nem tudom mit kell ezen lovagolni, én magas ívben letojom, hogy valakinek milyen a vére. Ez egy hülye sztereotípia, állíts egymás mellé egy mugliszármazásút és egy aranyvérűt. Ha megsebzed őket mind a kettő vérzik, és mondok valami meglepőt… a vérük ugyanolyan színű. – Heléna szélesen elmosolyodott.
- Na, ez az én kisöcsém, egy napon ő lesz a leghíresebb mágusjogi ügyvéd egész Angliában… - dicsekedett vele.
Alexei elismerte, hogy a fiúban tényleg van kurázsi és igazságérzet is. Annak ellenére, hogy az együtt töltött idő kilencven százalékában egy idétlen hülyegyereknek álcázza magát a maradék tízben a frász kerülgeti tőle, mert olyanokat tud mondani mint egy aggastyán.
- Mondjátok, kikkel kell még vigyáznom? – érdeklődött.
- Hát az attól függ, az elején szerintem csak Zambiniékat kerüld, bár nem hiszem, hogy bajuk lesz veled, persze, ha megtudják hogy velünk barátkozol, neked annyi… - magyarázta a szőke fiú.
- A nagyobb baj az lesz, mikor kiderül ki is vagy igazából. Mi ugyan nem mondjuk el senkinek, az ilyen hírek általában előbb vagy utóbb kipukkadnak és hatalmasat fognak szólni. Akkor szerintem külön felügyeletet fogsz kapni, de jobban is jársz vele… - magyarázta a lány.
- Baromira jó… - jegyezte meg flegmán a srác.
- Kicsit több életet kérnék… - trillázta a lány, mire a fiú szeme kitágult és úgy nézett a másikra, mint valami bolondra.
- Mit vársz tőlem, perdüljek táncra és énekeljek? Annyira nem vagyok hülye… - morogta.
- Jól van na sötétség lovagja, ne szívd mellre. – Ezen Hermész elkezdett nevetni.
- Ez jó, sötétség lovagja… ez oltári…
- Még mindig jobb, mint a szőke herceg… az ő nevében van, valami misztikus a lányok jobban bolondulnak egy ilyen névért, mint a kislányok álmaiban megjelenő fehér lovas szőke hercegért… - gúnyolódott a lány, mire öccsétől kapott egy pulóvert a képébe, persze mikor eldobta, már akkor tudta, hogy rossz ötlet.
- Te… hozzám… vágtad… a pulcsid? – kérdezte a lány hidegen és összeszűkült szemekkel.
- Ki? Én? Nem! – tiltakozott a fiú és már ugrásra készen várta, hogy mikor kezdjen el menekülni.
- Utoljára kérdezem. Te, hozzám vágtad a pulcsid? – A fiú nagyot nyelt, majd bólintott, mire a lány elmosolyodott, majd mint aki megbocsájtott levette fejéről a ruhadarabot. Aztán kitört a káosz! Hirtelen rávetette magát az asztalra, mire Hermész eliramodott lefelé a lépcsőkön, utána a nővérével. Alexei értetlenül sietett utánuk, miközben azok már az udvar felé szaladtak. Mire a fiú leért Hermész már a földön volt, és nővére kezében ott volt a pálcája.
- Nem teheted! A Roxforton kívül nincs varázslás… - kezdett bele a fiú.
- Csak annak, aki még nem töltötte be a tizenhetet… nekem ez megvolt a nyár elején… - magyarázta a lány Alexeinek.
- Most mit teszel vele? – kérdezte kissé feszengve.
- Hüm, talán küldök rá egy csikiző átkot, vagy valami ilyesmit… - fontolgatta a lány.
- Ne… NEM, Alexei segíts! – rimánkodott a fiúnak Hermész. A fekete hajú ott állt az ajtóban nem tudva, hogy mit tegyen, majd a következő pillanatban megjelent mellette Tikky egy pohár vízzel.
- Úrfi nem varázsolhat… de kinyithatja a kerti slagot… - csúszott ki a száján, majd annyira meglepődött magán, hogy kiejtette a poharat a kezéből. Alexei rávigyorgott és már ugrott is a locsolócsőért, majd kinyitotta és egyenesen fejen találta Helénát. A lány úgy megdöbbent, hogy elengedte Hermészt. A fiú felpattant és társa mögé menekült, aki most már nem tudta mit csináljon.
- Most hogyan tovább? – kérdezte suttogva.
- Szerintem… MENEKÜLÉS! – ordította Hermész, majd karon ragadta a másik fiút és berohantak a házba, bezárva az ajtót. Heléna hiába dörömbölt, nem jutott be.
- Hé, ez már nem vicces! Aljas kis dögök vagytok… nyissátok ki! – Ám a fiúknak eszük ágában sem volt kinyitni.
- Ezért megnyuvaszt, ha hazaértünk… - nyelt nagyot a szőke.
- Ha ez vigasztal, majd viszek virágot a sírodra – humorizált a másik, mire kapott egy lesajnáló pillantást.
- Na jó, én hazamegyek, majd jössz amikor jössz… - mordult föl a lány, majd vizesen, csapzott hajjal indult el hazafelé.
- Asszem még maradok egy kicsit… - jegyezte meg a szőke fiú.
- Felőlem…
- Addig mesélek még a suliról. Tehát, akiket kerülni kell, az Zambini és a bandája, észre fogod venni, hogy kik azok. Sajnos ők is mardekárosak, mint mi. Aztán ott van Elisabeth Been egy ötödéves hugrabugs. Ne tévesszen meg a babaarc és a háza, egy igazi fúria a csaj. Mindenkit képes bajba keverni, olyan hisztit le tud vágni, mint annak a rendje. A Griffendél viszonylag nyugis, mondjuk harc van a házaink közt, de engem többnyire békén hagynak a nővérem miatt… meg ugye Eileent is. – Alexei kapva kapott az alkalmon.
- Ő milyen? Sokat beszélsz róla, de szinte semmi infót nem tudtam leszűrni belőle…
- Ó, hát Eileen kicsit furcsa… - kezdett bele a fiú.
- Hogy érted, hogy furcsa?
- Tudod, a legjobb barátom, együtt nőttünk föl, de ő eléggé bosszúálló, hirtelen haragú és alattomos is tud lenni, akár egy…
- Kígyó – jegyezte meg a másik.
- Pontosan. Ne érts félre, tényleg rendes lány, de akikre kibukik, azoknak az ég irgalmazzon. Tudod volt Zambiniék csapatában egy lány, eléggé beképzelt liba, és állandóan szekírozta Eileent. Na, ő egy ideig tűrte, de aztán elege lett…
- Mit tett? – érdeklődött Alexei.
- Hát, először is megpróbálta őt kirúgatni, bajba keverni, több-kevesebb sikerrel össze is jött neki. A végére annyira kibuktatta a csajt, hogy az leátkozta Eileent az első emeletről…
- Hogy mit csinált?! – lepődött meg a fiú.
- Mondom addig szívatta azt a hatodéves lányt, míg az teljesen bepipult és egy átokkal meglegyintette őt, mire Eileen ledöcögött az első emeletről a lépcsőn. Két bordája tört el és agyrázkódása lett, de amit akart, elérte. A spinének voltak már kisebb stiklijei, de ezzel végképp kiütötte a biztosítékot a miniszternél, aki úgy kihajította, hogy a lába sem érte a talajt.
- Na várj, miért nem az igazgató intézkedett?
- Ugye az igazgató az apja és nem lett volna etikus, ha így intézik el. Szóval az ég irgalmazzon annak, aki Eileen útjába kerül, mert rövid időn belül vagy megőrül, vagy gyilkos lesz belőle, de az a minimum, hogy végigháborúzza azokat az éveket ameddig odajár – magyarázta a másiknak. Közben órájára pillantott, majd fölpattant.
- Már mész?
- Aha, nemsokára kaja… amúgy meg valahogy be is kell jutnom a birtokra, drága nővérkém tuti a kapuban vár, hogy beverje a fejem…
- Holnap is jössz? – faggatózott, miközben lekísérte a másikat.
- Hát nem tudom, tudod holnap apám elvisz a minisztériumba, hogy letegyek egy különbözeti vizsgát.
- Milyen vizsgát?
- A tanárok azt mondták túlságosan jó az eszem, és mehetnék harmadikba, így most vizsgázom… - Alexei bólintott.
- Na de akkor magára hagyod a barátnőd? – Hermész rávigyorgott.
- Hülye vagy? Egyedül nem mentem volna bele ebbe… ő a másik, aki holnap velem vizsgázik – magyarázta lelkesen.
- Ezek szerint, ha nektek sikerül, akkor harmadikosak lesztek, igaz?
- Aha, de miért kérdezed? Hiszen te negyedikbe mész, vagy nem?
- Ja, de még nekem is meg kell írnom egy különbözetit holnap, akkor döntik el, hogy végül is melyik osztályba kerülök.
- Aha, na akkor sok sikert. Szia! – köszönt el a szőke fiú és már szaladt is hazafelé.
Alexei arcán alattomos vigyor terült szét, és agyában már kezdett körvonalazódni egy terv, hogy mivel is tehetné szörnyűvé Eileen Piton hátralevő iskolás éveit.
Egy nappal később Perselus Piton az irodájában ült és az előtte lévő minisztériumi borítékokat nézte. Merengésében felesége zavarta meg.
- Perselus, valami baj van?
- Nem, vagyis nagyon remélem… Ezek itt a különbözeti vizsgák eredményei… - mutatta föl a borítékokat.
- Na és? Hogy sikerült? Eileen átment? – faggatózott a nő.
- Az nem volt kérdéses, a lányunk kilencvenkilenc százalékosra írta meg a szintfelmérőjét, és mehet a harmadikba.
- Ez nagyszerű! – lelkendezett a nő miközben átkarolta férje nyakát és egy gyors csókot váltottak.
- Na és Hermész?
- Ő is átment, neki nyolcvanhét százalékos lett, de nyolcvantól megvan, szóval vele sincs gond… - magyarázta a férfi.
- Akkor mi a gond? – aggodalmaskodott a nő, miközben kivette az utolsó borítékot Perselus kezéből, majd kibontotta.
- Alexei Darius Arzsak elért százalékok ötvenegy… Hogy mi? De én azt hittem ez a fiú okos! Akkor mégis hogyan írhatott ennyire rossz szintfelmérőt? Ezzel visszakerül a harmadikba…
- Két lehetőség van… vagy ennyire romlott a Durmstarngban a színvonal, és ő ott jónak számított, amit azért kétlek. Vagy a fiú valamiért nem akar negyedikbe menni, és szabotálta a tesztet… - Hermione kikerekedett szemekkel nézett Perselusra, majd letette a levelet.
- Akkor most mi lesz? Ha Eileen és Alexei is egy évfolyamba kerülnek, akkor…
- Akkor itt kitör az apokalipszis – fejezte be Piton, majd gondterhelten feleségére nézett.
- Küldjük el nekik a leveleket, ezzel már nem tudunk mit csinálni.
- Csak reménykedhetünk, hogy Eileen most szelídebb lesz, mint elsőben volt.
Azzal borítékolták az értesítőket majd az iskolai baglyokkal kikézbesítették. Ők még elintézték a hátralevő dolgokat az iskola körül, majd hazatértek. Már csak egy nap volt hátra, mielőtt megkezdődik az új tanév.
- Már csak egy nap a nyugalom… - suttogta maga elé Perselus, ahogy belépett házuk ajtaján és megpillantotta lányát, amint fia orra alá dörgöli az értesítést és örömtáncot jár a konyhában.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Érdekes lesz, ha Eileen és Alexei egy évfolyamra kerülnek! Összebarátkoznak majd? Végre ide is eljutottam, mostanában egyáltalán nincs szabadidőm...... Köszi a frisseket!
Alexei és Eileen kapcsolata olyan mint a kutya és a macska harca, ősi, vérre menő és elszánt. :)